Szigorítások Ausztriában. Itt vannak a részletek.
- David Stier
- Jul 21, 2020
- 3 min read

A ma délután tartott sajtótájékoztatón, ahol a biztonsági intézkedések szigorítását jelentették be, az osztrák kancellár Sebastian Kurz a koronavírussal kapcsolatos helyzetet egy harmonikához hasonlította. Talán többeknek is az a kép ugrik be, hogy ez az a harmonika, amivel elhúzzák mindannyiunk nótáját, de próbáljuk meg nem ennyire sötéten látni a jövőt. Az osztrákok első embere inkább arra gondolt, hogy amíg nincs gyógyszeres megoldás a problémára, arra kell berendezkednünk, hogy egy folyamatos "húzdmeg-ereszdmeg" játék fog következni. A kormány mottója a járvány kitörése óta:
"Annyi szabadság amennyi csak lehetséges és annyi korlátozás amennyi feltétlenül szükséges."
Pontosan ennek lehetünk tanúi vagy épp elszenvedői ki-ki hozzáállása szerint, a jelenlegi helyzetben. Az történt ugyanis, hogy Ausztriában sikerült ellapítani a járványgörbét szigorú intézkedésekkel és azok még szigorúbb betartatásával. Ennek eredménye volt a csökkenő esetszám és az egyre több gyógyult ember. A kormány engedett a vasszigorból, és az átlagember óhajának megfelelően (és mert félő volt, hogy még pár hét és teljesen letérdel a gazdaság) újra nyitottak először a boltok, majd a szolgáltatók és az élet szép lassan visszatért a régihez hasonló kerékvágásba. A lezárás ideje alatt gyaníthatóan minden kormány megfelelő mennyiséget tankolt fertőtlenítőszerekből, lélegeztetőgépekből, és mindenből ami egy komolyabb járvány kordában tartásához szükséges. Most pedig bekövetkezett amiről igazán a nagy többség nem hitte el, hogy be fog következni. Az emberek kiszabadultak, a vírus pedig az illetékesek közlése szerint - micsoda meglepetés - terjedni kezdett. Erre reagált a mai napon az osztrák kormány és erről a reakcióról adott számot ma a "fantasztikus négyes" név szerint: Sebastian Kurz kancellár, Werner Kogler alkancellár/sportminiszter, Rudolf Anschober egészségügyi miniszter és Karl Nehammer belügyminiszter. Nézzük a részleteket.

Szigorodik a maszkviselés
Újra bevezetésre kerül a maszkviselési kötelezettség a bevásárlóközpontok, a bankok és a postahivatalok esetében. Kurz két okot nevezett meg ezzel az intézkedéssel kapcsolatban. Egyrészt ezek olyan helyek, ahová mindenkinek mennie KELL tehát az átlagember nem dönthet úgy, hogy nem vásárol, intézi a banki ügyeit vagy adja fel a csekkjeit. Ezek a mindennapi élet részei korra, nemre és rizikócsoportra való tekintet nélkül szinte mindenki érintett valamilyen szinten így itt szükségesnek ítélték a szigorítást a járvány hatékonyabb megfékezése érdekében. Másrészt a maszk egy olyan szimbólum is egyben, ami fenntartja az emberek éberségét. Ha eltűnik, az emberek hajlamosak azt hinni, hogy minden rendben van de ez egy esetleges oltóanyag kifejlesztéséig nincs így és ezt senkinek nem szabad elfelejtenie. Helyek, ahol kötelező maszkot viselni Ausztriában:
Július 24-étől:
szupermarketek
bankok
posták
Már előtte is kötelező volt és az is maradt:
tömegközlekedés és taxik
felvonók, kirándulóbuszok, kirándulóhajók beltere
egészségügyi intézmények (pl. háziorvos, fogorvos, gyógyszertár)
olyan szolgáltatások, ahol az 1 méteres védőtávolság betartása nem lehetséges
rendezvényeken zárt térben
Lámparendszer és a tesztelés gyorsítása
Az egészségügyi minisztérium feladata lesz egy jelzőrendszer kiépítése, ami lehetővé teszi, hogy a helyi esetekre/gócpontokra helyileg tudjanak reagálni, mégis egy egységes/országos egészként működhessen a védekezés. További fontos tényező, hogy helyi szinten nagyobb hatékonysággal követhetőek nyomon egy esetleges fertőzött kapcsolatai, így a hatóságok gyorsabban tudnak reagálni. Problémákat észleltek a koronavírus-tesztekkel kapcsolatban is. Számos esetben túl sok idő telt el a tünetek bejelentése és a teszt elvégzése között. Ezen a reakcióidőn is javítani szeretne a kormány.
Szigorítások az osztrák határon, belépéskor
Olyan országokból amelyekre Ausztria utazási figyelmeztetést adott ki (rizikóországok), csak negatív PCR teszttel lesz lehetséges a belépés. További szigorítás, hogy a teszt csak meghatározott tanúsítvánnyal rendelkező, Ausztria által elismert laborból származhat. Az esetleges karantén betartását jóval szigorúbban fogják ellenőrizni és büntetni. Péntektől a határellenőrzések az egészségügyi hatóságok közreműködésével történnek majd. Korábban felmerült, hogy a hatóságok által elrendelt karantén betartását egy a háziőrizetnél használthoz hasonló eszköz (digitális nyomkövető) segítségével ellenőrizzék, de ezt a lehetőséget végül elvetették.
Összességében elmondhatjuk, úgy tűnik sokak számára korai volt még az öröm. A gondtalan nyaralásnak, ide-oda utazgatásnak még azelőtt vége szakad, mielőtt még igazán elkezdődhetett volna. Az alkancellár azért igyekezett megnyugtatni a kedélyeket és leszögezte, a kormány minden eszközzel igyekszik megakadályozni, hogy egy korábbihoz hasonló, szinte mindenre kiterjedő lezárásra újra szükség legyen. Kérdés, hogy ez valóban a kormányon fog-e múlni vagy az egyes emberek felelősségvállalásán. Lesz tehát min gondolkodni a következő hetekben. Valóban elviselhetetlen kínszenvedés és megoldhatatlan probléma felhúzni egy egyszerű maszkot egy fél órás vásárláshoz (függetlenül attól, hogy szerintünk nyújt-e valós védelmet, vagy az egész csak a Marsról érkezett gyíkemberek manipulációja...) vagy elviseljük ezt a kellemetlenséget, hogy szabadon élhessünk, dolgozhassunk és mozoghassunk amíg találunk valami jobb megoldást? Mert mi a rosszabb? Ha az derül ki, hogy kamu, vagy ha az hogy nem az... Mindenkinek jó elmélkedést kívánok.
Forrás: Bundesregierung Österreich (az Osztrák kormány sajtótájékoztatója) / orf.at
留言