Aki dohányzik vagy korábban dohányzott, talán érezte úgy, hogy a dohányzás olyan menő vagy macsós. Az ilyen és ehhez hasonló képzettársítások egészen biztos, hogy nem a véletlen művei. Hű barátaink, a dohánycégek brutális mennyiségű pénzt öltek különböző reklámkampányokba, csak hogy rávegyenek bennünket a dohányzásra. Így volt ez amióta csak létezett maga az iparág. Azt hiszem erre mondják, akinek ilyen barátai vannak, annak nincs szüksége ellenségre. Most minden idők talán egyik legsikeresebb, de mindenképp az egyik legismertebb kampányára vetünk egy pillantást. Elmesélem Marlboro Man szomorú történetét.
Először is tegyük tisztába a dolgokat. Marlboro Man nem EGY személy. Az évek során többeket is az a kétes megtiszteltetés ért, hogy a kampány arcai lehettek. A Marlboro márkanevet birtokló Philip Morris ugyanis kb. 40 éven keresztül próbálta meg ilyen módon elhitetni emberek millióival, hogy a dohányzás az bizony nagyon király dolog. Ez annyira jól sikerült nekik, hogy sok szakértő szerint ez volt a TÖRTÉNELEM egyik legbriliánsabb kampánya. Érdekes, hogy a cég eredetileg 1924-ben, mint a nők cigarettáját mutatta be a Marlborot. Akkoriban a gyengébbik nem képviselői még alig dohányoztak, ez azokban az időkben szinte kizárólag a férfiak kiváltsága volt. Mondanom sem kell, a mi drága jó cimboráink, akik akkortájt a dohánycégek igazgatótanácsaiban ücsörögtek, hamar rájöttek, hogy ez nem jól van így. Persze ne gondoljuk, hogy az emberi jogok élharcosaival van dolgunk, akik a női egyenjogúság ügyét szerették volna előmozdítani. Sokkal inkább az járt a fejükben, hogy 2 dollár az pont kétszer annyi mint 1 dollár.
A következő évtizedekben aztán a dohánycégek komoly sikereket értek el a nők dohányzásra való rászoktatásában. A különböző nőket célzó reklámok hatására a hölgyek is tömeges füstölgésbe kezdtek "tudjukkik" legnagyobb örömére. Azt hihetnénk, hogy hőseink ezen a ponton elégedetten hátradőltek és élvezték a "jól végzett munka" gyümölcsét. A törpökhöz hasonlóan azonban a drogkereskedők élete szintén "nem csak játék és mese". Történt ugyanis, hogy a boldog szipákolással töltött évtizedek alatt pár embernek eszébe jutott, hogy megvizsgálja a dohányzás emberi szervezetre gyakorolt hatását. Arra az elképesztő eredményre jutottak, a leforrázott kamillavirág gőzének inhalálásával ellentétben, az égő dohány és papír füstjének folyamatos belélegzése nem enyhíti a légúti panaszokat, épp ellenkezőleg, elősegíti azok kialakulását! Botrány! Mármint hogy ez a "pórnép" számára is kiderült. A dohányipari cégek ugyanis tudták ezt, csak valahogy a 2 X 1 dollár = 2 dollár mégis jobban hangzott...
Sebaj! Lett gyorsan megoldás, hiszen az mégsem járja, hogy az emberek kevesebbet bagózzanak, ne adj' Isten abbahagyják a dohányzást! Füstszűrőt a népnek! Az majd kiszűri ami káros, és csak a (vegy)tiszta MENŐSÉG marad! Akadt azonban ezzel egy újabb probléma. A dohányzó férfiak ugyanis úgy gondolták, hogy "lehet, hogy ártalmas a talpas, de vele a menőség hatalmas" és egyáltalán nem akartak füstszűrős cigarettát. Azt mondták, hogy az nőies. Képzeljük csak el a szerencsétlen cigarettagyártók reakcióját! Egyik csapás a másik után! Szerencsére csipet-csapatunkat az ilyen elhanyagolható problémák nem tudták feltartóztatni a siker felé vezető úton. Nem elég menő a füstszűrő? Majd felmacsósítjuk! Az 1950-es években járunk, és itt kezdődik Marlboro Man sikertörténete.
A többi dohánycéggel ellentétben, akik reklámjaikban a füstszűrőben rejlő technológiai újítások bemutatására fektették a hangsúlyt, a Philip Morris maradt a jól bevált receptnél és a férfiak ösztöneire próbált hatni. Be is jött nekik. Hát melyikünk ne akarna erőtől duzzadó, halál laza, férfi ősállat lenni, aki után döglenek a nők, nem igaz? Ez a legtöbb férfiban génszinten kódolva van. Ettől volt zseniális ez a kampány és ezért ütött ekkorát. Az eredeti elképzelés szerint egy sorozatot készítettek volna, többek között súlyemelővel, hajóskapitánnyal és építőmunkásokkal és ennek első állomása volt a cowboy figurája. Ez azonban akkora siker lett, hogy a többit hagyták a fenébe, és ezt a vasat ütötték gőzerővel tovább. Csak pár szám, a kampány eredményességének érzékeltetésére. 1955-ben a reklámok indulásakor, a bevételek mintegy 5 milliárd dollárt tettek ki évente, 1957-re, vagyis mindössze két év alatt a profit meghaladta a 20 MILLIÁRDOT! A baltaarcú tehenészfiú jött, látott és a sztratoszférába katapultálta a nyereséget.
Ahogy már említettem, az évek során több Marlboro Mannel is találkozhattunk. Az első modellek között volt egy haditengerészeti hadnagy, de ha jól nyitva tartottuk a szemünket, a Philip Morris értékesítési igazgatóját, illetve a kampányért felelős marketingcég több alkalmazottját is felfedezhettük a korai hirdetésekben. A későbbiekben hivatásos modellek és rodeo-cowboyok váltották egymást a poszton, akadt köztük, aki a kampány hatására később a filmek fellegvárában, Hollywoodban is sikereket tudott elérni. Természetesen az éppen aktuális Marlboro Man ingyen kapta a menőségéhez elengedhetetlen muníciót, legtöbbször a durvább, piros dobozos Marlboro formájában. Nyilván pusztán a véletlen műve, hogy a köznyelv ezt a fajtát csak "Cowboy Killer" (cowboy gyilkos) néven emlegette. Macsó tehenészlegényeink közül ugyanis többen (bizonyíthatóan négyen) is dohányzás okozta betegségekben (pl. tüdőrák) haláloztak el. De a többieket sem kell a következő Boston Maraton résztvevői között keresnünk, abban biztosak lehettek. Tanulság? Lehet, hogy Marlboro Man nagyon menő, de csak csukott szájjal, cowboykalapban egy szalmabálán üldögélve, háttérben a naplementével. Ha azonban közelebb mész hozzá, a ruhái mind füstszagúak, bűzlik a szája, sárgák a fogai és fekete a tüdeje. Mondjuk ez utóbbi legalább nem látszik.
Comments